Hirdetések

2024. augusztus 17., szombat

Porcsin rózsa!

A porcsin rózsáról már beszélgettünk, egy virágos csoportban, hogy nem mindig kél ki.

Sokan panaszkodtak, nem kelt ki a bolti mag.
Most rendeltem a Legeldé-től telt virágú magot, és csodásan kelt.
https://legeldle.hu/index.php?route=product/list&keyword=porcsin%20r%C3%B3zsa&description=0
Próba vetést csináltam és gyönyörű a kelési arány.
A cserepet kelésig lekötöttem egy nylon darabbal, igy kapott fényt és tartotta a nedvességet. 2 nap alatt kikelt!
Ez ,idén még nemigen virágzik, de tavasszal szintén vetek.
Volt, aki azt írta fényre csírázik, csak a földre szórja.
Igy a cserép felébe takarás nélkül vetettem.
Másik felébe takarással.
Mindkét esetben jól kelt.
A mag vízben csirázott 1 nap.
Jövőre az unokámnak igy nevelem majd, függő virág tartóban!
Évekkel ezelőtt, (15) a drága húgom vetette a járdánk mellé, és ő gondozta.
A húgom már nincs velünk, a virág is eltűnt!


2024. augusztus 12., hétfő

Paprika nevelés, virág ládában!


Virágládába 1 tő paprikám, bő terméssel!

Ismerőstől kaptam a cserepes palántát, ő egy kertészetből kapta, amit nem tudtak eladni.

Nekem is jutott belőle.

Alatta moha fodrozatú petrezselyem!
Tavasszal hagyma volt a ládába, korai zöld hagymaként szedtem ki.
Érdemes igy nevelni, semmi nem bántja!
Csak jó fajtát kell választani, ami bőtermő.
Időnként pótoltam a tápanyagot, agrót is kapott.
Van még egy hasonló, az alatt, is petrezselyem, borsika fű és törpe csutora virágzik.
Róla már leszedtem a termés nagy részét!

Idén a moha fodrozatú petrezselyem nagyon szép a ládákban.
Unokámnak is igy neveltem, nála is szép.
Kéznél van, az erkélyén!


2024. augusztus 1., csütörtök

Gyík fű, a kertemben!

 

Évek óta nő a kertemben, és nem sok mindent tudtam róla.
Most utána néztem, és kiderült, hogy gyógynövény.
Lila kis ajakos virágja van és tobozszerű termést nevel.
Gyógyhatásáról, és a növényről bővebben ,ITT is olvashatsz.
"A közönséges gyíkfű (Prunella vulgaris), népies nevén toroköröme, torokgáncs, torokvillahin, patikai gyérfű, szilvafű, szilvalevelű fű, tűzfű, békavar,az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó Prunella növénynemzetség tagja. Nevét onnan kapta hogy régen torokgyík ellen gargarizálásra használták."
A méhek is nagyon szeretik!

2024. július 26., péntek

Első paradicsom termések, vegyszer mentesen!





nagy lila(befőzésre)
ananász
Az első termések!

Nagy lila(befőző) és az ananász paradicsomom!

Meg a kis ízletes datolyák!

Az üreges, a paprika alakú, a csoki, a fekete, a narancs sárga még nem érik.

Későbbi ültetések!


Saját szedett magok, tejes dobozban előnevelt palántákból!

Csak szódabikarbónát, keserűsót, kalciumot ,csalán levet. és a greenman agró folyadékot kaptak, semmi vegyszer!

2024. július 7., vasárnap

Napszem virágaim!

Több éve díszelegnek a kertemben.
Van szimpla és telt virágú is. Most virágzanak!


Vázában is tartósak!

2024. július 2., kedd

Cementezés!


Maradt cementem, egy felújítás után, újból cementeztem. 
Virágtartók készültek.
Régebben is cementeztem már.
 ITT és ITT megtekinthető!
Most nagyobb darabokat alkottam, kiselejtezett frottír törölközőkből.
A cementet vízzel kevertem, a nedves, jól kicsavart, frottír anyagot bele mártottam, majd formára raktam.
A forma 2 db farönk, rajta egy nagy virágcserép.
A redőket szépen meg igazgattam.
Száradás után festettem, beton festékkel, amit kicsit színeztem is.
A  szürke beton festék is a fal, és a kerítés,  lábazat festéséből maradt meg, igy nem ment kárba.
Ilyenek készültek.






Régebben egy levél is készült, a rebarbara levél mintázatával!






2024. június 21., péntek

Örökzöld magnóliám!

Magnólia grandiflora!
"A dél-amerikai származású örökzöld magnólia néhány évtizede kezdte meghódítani Magyarországot. 
Az egzotikus szépséggel a hobbikertészek még csak ismerkednek. "
Pár éve kaptunk a fiam ismerősétől 1-1 darabot. 
Úgy tudom ő is Amerikából kapta!
Harc Endre kertészetében is kapható már. ITT
Egy ismerősnek tavasszal innen rendeltem, konténeres növényt!
Fiaméknál, a kutyus megrágta, ezért az is hozzám került ,mentésbe, itt is maradt!
Még nem sikerült róla szaporítanom.
Tavaly érlelt magot, amit elvetettem!
Egy db mag kelt ki, azt nevelgetem.
Már harmadik éve virágzik! 
Még nincs rajta sok virág 3-4db!
Az én bokrom már virágzott egyet tavaly előtt, és azóta sehova nem nő.
Át ültettem, mert gondolom nem szerette a helyét.
Most szépen hajt.
A csúcs hajtásokat idén vissza csíptem, had bokrosodjon, ne felfelé nőjön.
A virágzóról a képek!




Kinyílt állapotban!
Kellemes illata is van! 
Méhek, bogarak, nagyon szeretik!
2-3 napig szép a virág, aztán lehullanak a szirmok!






Már a második virág is kinyílott!




2024. június 19., szerda

A bergamott növény és teája!

Az ápolka, méhbalzsam ,monarda vagy bergamott növény, nem csak dísz a kertünkben.!

Felhasználása

  • "Szárított leveleiből és virágából készített teája emésztést serkentő, meghűlés tüneteit enyhítő.
  • Fertőtlenítő hatása miatt pattanásos bőrre alkalmazható.
  • Zsenge leveleivel salátát, italokat, tubákot illatosítanak.
  • Szárított virága kitűnően megőrzi színét, ezért potpourri keverékekbe rakható.
  • Virágai nektárban gazdagok, ezért méhlegelők és lepkebarát kertek kiváló alkotóeleme.
  • A színes szirmok lehullása után visszamaradó barna magtokok díszfüvekkel társítva szép látványt nyújtanak. Téli zúzmarával varászlatos kertrészletet alkot, ezért ha szára egészséges és erős maradt, ne vágjuk le, csak tavasszal."
Teája jótékony hatásairól, még itt olvashatsz.
"A bergamot teát az azonos elnevezésű növény forrázása által nyerik. Számos gyógyhatással rendelkezik és többnyire azok fogyasztják, akik köhögéssel, náthával, orrmelléküreg-gyulladással, stb. küszködnek. "
"Észak-Amerikából származik. Kifejezetten szívós évelő növény. Kifejlett állapotában magassága elérheti a 80–120 cm-t, szélessége a 45 cm-t. Az észak-amerikai Oswego indián törzs tagjai megfázásos betegségeket gyógyítottak vele. Az amerikai függetlenségi háború idején a belőle készített Oswego tea különös jelentőségre tett szert. A brit tea bojkottja után, a fekete tea helyettesítőjeként lett kedvelt. Leveleit hideg italok, limonádék, puncsok ízesítésére használják."
https://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/bergamot-tea-gyogyhatasa/4405/

Nálam nő a kertben, piros, fehér, lilás és rózsaszín változatban.
ITT és ITT is olvashatsz róla a blogomban.
https://rolvisa.blogspot.com/2018/06/apolka-sokoldalu-virag. html https://rolvisa.blogspot.com/2020/07/monardaim.html

Áttelelő, fagytűrő növény, sarjról, magról egyaránt szaporítható!
Elvirágzás után a magtokok is szép látványt nyújtanak!

Még az enyhe januári napokban, is szedtem a leveléből, teának.
Van szárított ápolka levelem is a fagyosabb téli napokra.

2024. június 18., kedd

Sétabot káposzta nő a kertemben!

Tavaly előtt volt először, és magot is nevelt.
Tavalyi őszi ültetésem az idén ilyen szép.
Jól áttelelt, télen is zöld volt.
Ő fejet nem nevel, levelet növeszt folyamatosan.
Ilyen nagy levelei vannak!
Most burgonyával kovászoltam üvegben a zöld leveleket(töltött káposztához savanyítom-imádjuk ebbe tekerni) és hagyományos káposztából laskára vágva.
Szépen érnek a melegben!



Szedjük folyamatosan a levelét.
Mindig kéznél van.
Töltött káposztához, főzeléknek, salátához, káposztás tésztához, párolt káposztának, kiváló!






2024. június 4., kedd

Ligetszépe virágom!


Most virágzik a sárga ligetszépe! 

Nálam már több éve van a kertben! 

Létezik fehér és rózsaszín fajtája is.

A növény minden része gyógyhatású.
 Levele, virága teának használható, magjából olajat készítenek.
A gyógyhatásukról a lenti linkeken olvashatunk!

https://www.gazdabolt.hu/cikkek-hirek/cikk/parlagi-ligetszepe

https://herbatop.hu/bolt/ligetszepe/

Perilla-a sokoldalú növény!

  Sokoldalú növény, mégsem ismert. Nálam már nő a kertben! Cserépben, egy tő paprika körül! Bővebben ITT olvashatsz róla. A növény íze egye...