Hirdetések
2018. július 17., kedd
2018. július 16., hétfő
Virágok ,vegyesen!
Tavasszal a kezembe akadt egy bolt polcán, egy vegyes virágmagvakat tartalmazó tasak.
Elvetettem, talán már el is feledkeztem róla.
Aztán kibújtak. Szép sorban növekedtek.
Előbb egy kakastaréj, túlharsogva minden növényt.
Szépen kiemeltem, tudtam ő erőteljes növekedésű,had nőjenek a többiek .
Most itt bókol eső után a sarokban.Sok kis taréjjal.
Őt követte magasságban, a pillangó virág, fehér és szép ciklámen színben.
A fehér magasabb törzsű.
Gyerekkorunkban mi Pócsi virágnak hívtuk.
Nem kellett vetni, magától kelt minden évben.
Nagyon örülök, hogy most már nálam is lesz.
Azért szedek magját, nehogy a télen elfagyjon.
Aztán jöttek a körömvirágok,népies nevükön mantikák.
Van a kertemben erősebb sárga színben, de ők világosabbak.
Szirmukat összegyüjtöm, és a teámba főzöm.
Vagy kenőcs készül belőle.
A rézvirág, vagy cinia.
Népiesen felénk csutora, ő is a helyzet magaslatán van, igencsak föléjük nőtt.
Nálam egy törpe változata is virágzik.
2018. július 14., szombat
2018. július 5., csütörtök
Famályva.
Idén van először.
Nyáron vetettem, ősszel palántáztam,most már virágzik.
Sokféle.
Rózsaszín, erősebb, világosabb, más középpel.
Sima szélű, cakos szélű, borzos.
2018. június 21., csütörtök
Ápolka, a sokoldalú virág!
Piros, rózsaszín, és fehér, színben van a kertemben.!
Állítólag a levele gyógyhatású.
Gyógyhatásairól itt is olvashatsz!
https://naturportal.hu/gyogynovenyek/bibor_apolka
"A bergamott gyógynövény leveleit már az elmúlt 1000 évben is használták teafőzésre, és ez ma sem változott. Aromája hasonló az Earl Grey tea aromájához, így, amikor a frissen vagy szárított bergamott levelekből teát készítünk, Earl Grey tea aromát kölcsönözhetünk a jeges italoknak, illetve a kínai teának.
A bergamott teát az azonos elnevezésű növény forrázása által nyerik. Számos gyógyhatással rendelkezik és többnyire azok fogyasztják, akik köhögéssel, náthával, orrmelléküreg-gyulladással, stb. küszködnek.A bergamott egy biztonságos gyógynövénynek számít, amelyet az allopátia alternatívájaként is alkalmaznak hányingerre, orr melléküregek tisztítására, köhögésre, stb. Ugyanakkor segít az emésztési problémák és a gyomorpanaszok kezelésében is. A bergamott tea remek lázcsillapító, csökkenti a hidegrázást és nagyszerű vízhajtó hatással is rendelkezik. Mivel a bergamottból készült teakeverékben megtalálható a timol, ami egy aromás fertőtlenítőszer, gyakran alkalmazzák fogorvosok és a modern orvostudomány gyakorlói.
Ezenfelül húsok tartósítására, sőt parfümként is használják."
2018. június 9., szombat
Mályva a kertemben!
Először van ez a virág a kertemben.
Tavaly nyáron vetettem a magját.
A nagylány unokám hozta a kedvesétől.
Ősszel ültettem ki a palántokat.
Most mutatták meg magukat.
Szép díszei a kertemnek!
2018. június 4., hétfő
Család rózsám!
Édesanyám kertjéből örökítettem át az én kertembe.
36 éve lakom itt,és azóta gyönyörködöm benne.
Sajnos nem sikerült belőle még szaporítanom.
Most bujtással próbálkozom, talán sikerül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Az első íriszek!
Az első kép, egy hagymás írisz, a pockok ennyit hagytak 10 hagymából! Korábban nyílnak, mint máskor. Csodás az illatuk!
-
Palánta nevelés ,tejes dobozokban. Év közben gyűjtöm a tejes dobozokat, ezekbe veteményezek. Kis helyet foglal el, mert szorosan illes...
-
Ajándékba kaptam a magját. Most tudtam meg a latin és hétköznapi nevét- talinum paniculatum -opár virág Júniusban elvetettem kis do...