Hirdetések

2021. június 26., szombat

Az első liliomok!

 


Illatuk, színük, lenyűgözi a tekintetet.

A kert szépséges királynői!
Ő a sásliliom!








Megint cementeztem!


Maradt cementem, egy felújítás után, újból cementeztem. 
Virágtartók készültek.
Régebben is cementeztem már.
 ITT megtekinthető!
Most nagyobb darabokat alkottam, kiselejtezett frottír törölközőkből.
A cementet vízzel kevertem, a nedves, jól kicsavart, frottir anyagot bele mártottam, majd formára raktam.
A forma 2 db farönk, rajta egy nagy virágcserép.
A redőket szépen meg igazgattam.
Száradás után festettem, beton festékkel, amit kicsit színeztem is.
A  szürke beton festék is a fal, és a kerítés,  lábazat festéséből maradt meg, igy nem ment kárba.
Ilyenek készültek.











Kelvedon csodája-nevű velő borsóm!


 
Már olyan magas, mint én,
talán még magasabb is egy-egy részen eléri a 2 métert is.


Késői virágzás, nagy a csöve, 10 -12 cm .


 9 szem helyezkedik el a csövekben. 
Ezek még kicsik, kifejlett állapotban, kissé lapítottak, ahogyan össze érnek, ezért velő borsó a neve.


Jobban szeretem, mint a cukor borsót, ezért választottam ezt a fajtát.
Bizony a fejemre nőtt!
Paradicsom palánták kerültek az egyik oldalon mellé, gondolván, hamar levágom, és ott nő majd a paradicsom, mellette. 
Természetesen a paradicsom elnyurgult, virágzik ugyan, de kis satnya.
Másik oldalon sárgarépa, petrezselyem, a jó hely kihasználás miatt.
Ők elfogadhatóan nőnek.
A borsó gyökerén sok a nitrogén gyűjtő gumó, ezért nem fogom kihúzni, hanem levágom, igy a nitrogén a talaj tápértékét növeli.
Itt olvashatsz róla.
https://www.plantarium.hu/2012/05/12/alaktan-gyoker-gyokergumo/

2021. június 23., szerda

Futó rózsáim!









                                                                                      






 

Család rózsám!

 


Édesanyám kertjéból, hozzám örökített futó rózsa, most virágzik.

A régen, a falusiak család rózsának hívták.





2021. június 15., kedd

Ananász illatú zsályáim!

 

A zsályák nemcsak kertünk díszei, gyógyhatásuk is sokoldalú.
Az én kertemben is nő, piros és rózsaszín virágú, ananász illatú zsálya(szalvia)
A képen a piros virágú látható, a csodagumó szépséges pálma szerű levelének társaságában.

A rózsaszín virágú is mutogatja már magát., 1-2 virág erejéig.
Nem kell vetni, az elhullatott magok maguktól kikelnek, minden évben.
Bővebben itt olvashatsz róluk.
http://www.botanikaland.hu/salvia-elegans/ananaszzsalya/

https://hu.hallowedgaming.com/articles/ananaszzsalya-tea-elkeszitesi-modja-elonyei-es.html
Az orvosi zsályám már elvirágzóban!



Teát, zsálya ropogóst készítek belőle, sült húsok ízesítéséhez is használható, csak kis mennyiségben, mert túl adagolva kesernyés ízű.
A muskotály zsálya is megnő a kertemben.



2021. április 15., csütörtök

Bazsalikomom!

 

Kedvenc füszernövényemi egyike a bazsalikom.
Az év minden szakában használom.
 Nyártól őszig, a kertben, a többi évszakokban, cserépbe nevelgetem.
Februárban vetettem újra ,saját növényemről szedett magokból.
Nagyon jól kelt,és szépen növekszik,a konyha ablakban, egy cserépben.
Túl magasnak találtam már, 3 ágat vissza vágtam és vízbe raktam, ami szinte egy hét alatt kigyöresedett.



Szaporíthatom tovább, jut a családomnak is belőle.
Nemrég pirosat is vetettem, most igy néz ki, pikérozásra vár. 
Most egy lebomló tasakban , jó alginites földben éldegélnek.


Bőséges öntözést és tápanyag utánpótlást is kapnak.
Délelőtt éri a napfény őket az ablak párkányon.


2021. február 28., vasárnap

A tavasz hirnökei!

 

Kertben, ablakban ,élednek a virágok!
Élvezik a napfény jótékony hatását.
Szépen beindulnak.
 Orchideák, fokföldi ibolyák!
Ablakban, saját magból vetett bazsalikom.


A kert is éled!
Százszorszépek!
Krókuszok!
Téltemetők!

Kankalin!

2021. február 8., hétfő

A malabári spenótról.


 

"Magyarországon, egy kis odafigyeléssel, jól termelhető, akár dísznövénynek, akár zöldségnek is. Fagyérzékeny, ezért tavasszal csak a fagyok elmúltával , májusban ültethető! Még 15 fokos hőmérsékleten is rendkívül vontatott a csirázása. Ne ültessük, amíg meg nem jönnek a 20 fokos melegek. A sorokba 15 centiméterenként kerüljenek magok,  a sortávolság 40 cm legyen, 5 mm mélyen. A magot előzőleg jól mossuk meg, áztassuk ki, mert a külső héja csíragátló anyagot tartalmaz. Figyeljünk a gyomosodásra is mert azok elveszik a fényt a növénytől!  Gyors növekedése csak a nyár második felében következik be, jól bírja a mostani erős felmelegedéseket. Csak napfényes helyre ültessük, mert a félárnyékot sem tűri. Telepíthető cserépbe is, mi több, balkonra, rendkívül jól mutat lefelé csüngő növényként,  vagy mellé szúrt félkör alakú drótra tekerve. Lakásban elegendő fényt kell kapnia, ellenkező esetben a szárai megnyúlnak, kifehérednek, a malabári spenót fakó színűvé válik. Vigyázzunk a föld minőségére, mert a pangó vizet nem szereti, de a földnek nyirkosnak kell lenni! Ezt cserépben könnyen elérhetjük, szabadban pedig terítsünk alá valamilyen mulcsot, vagy hordjuk a már levágott füvet a tövek alá."

"Malabári spenót a konyhában. Fiatal hajtásai ízletesek, határozott borsos ízt adnak. Íze az új-zélandi spenótéra emlékeztet.
Könnyen frissen tartható, mert a benne levő nyálkatartalomnak köszönhetően sokáig bírja hűtőszekrényben. Nyálkás textúrája miatt kiválóan alkalmas főzelékek, minden ételféle besűrítésére. Halételek mellé, párolva, fűszerekkel, /fokhagyma, turbolya, borsfű stb./ ízesítve remek köret."

"Gyógynövény is. Gyógyhatása is ismert, így használható gyomorbántalmak ellen, sebre téve nyugtató hatású. Antioxidáns, béta-karotin tartalma miatt nagy szerepet játszik az öregedés kellemetlen folyamatainak mérséklésében és különböző betegségek gyógyításában."

Forrás:https://szabadfold.hu/zoldfold/termesszek-velem-malabari-spenot-256777/

Az első íriszek!

  Az első kép, egy hagymás írisz, a pockok ennyit hagytak 10 hagymából! Korábban nyílnak, mint máskor. Csodás az illatuk!